Eredeti címe: Pe firul de paianjen al memoriei, én fordítottam magyarra. Nem tudom, ha létezik a könyvnek magyar fordítása. Olvastam a szerzőtől a „Pókháló” című könyvet és nagyon tetszett, azon kevesek közé tartozik, amelyek valahogy mindig velem vannak. Megfogott a hangulata. Az írónő Konstancán született a Marii, azaz tenger utcában,
Charles Martinnal megjártam a felértékelés-leértékelés libikókáját. Elsőként olvastam az „Ahol a folyó véget ér” című regényt, ami nagyon tetszett és megrázott, utána következett a „Maggie„, ami hozta az előbbi tulajdonságait, mégis (vagy éppen ezért) jóval kevésbé tetszett, éppen az ismétlődések miatt.Itt írtam róla. Hogy feloldjam ezt az ellentmondást, olvastam egy
Most csuktam be a könyvet, nagyon friss az élmény. Azt mondják rá, befejezetlen regény. Szerintem pedig így kerek, ahogy van. Elkészült a Nagy Mű. És kiváló. Bár a cselekményből nem árulok el többet, mint a fülszöveg, mégis, a saját benyomásaimmal kiegészítve, lehet egy kissé SPOILER-es, inkább szólok. Bele tudtam élni magam
Nem tudom, fordítják-e ezt az írót magyarra, de kár, ha nem, mert jókat ír.A román címe a könyvnek: „Mit kezdjek az örökséggel”. Kényes témákhoz nyúl humorral, de úgy, hogy mégsem komolytalan vagy súlytalan. Ez a második könyv, amit olvasok tőle, az előző román címe magyarra fordítva (egek, de bonyolult),„Máskor leszek
Szabályos, kerek, kiegyensúlyozott regény.Annyira, hogy néhány mondat után abba akartam hagyni. Mégsem tettem, mert rokonszenves nekem a szerző abból, amit interjúkban, podcast-ekben láttam. Végül éppen az vált a könyv erényévé, ami zavart az első mondatoknál. A pontossága, összeszedettsége. Semmi művészi elnagyoltság, egyensúlytalanság. Márai jutott eszembe, aki különbséget tesz művész és
Attól tartok, kicsit spoileres lesz ez a bejegyzés. Újraolvasás volt. Tudtam, hogy nagyon kevésre emlékszem a könyvből, de meglepődtem, amikor most olvastam, hogy azok az emlékeim is mennyire pontatlanok, valahogy felszépítettek voltak. És keveredtek a Remarque műveiben olvasottakkal. A szerelmi történetre emlékeztem természetesen, a többi eltűnt mellette. Nehéz olvasni Hemingwayt,
Újraolvasás volt, a húszas éveim elején olvastam és nem emlékeztem rá egyáltalán.Most már tudom miért, végigmentem rajta (akkor még nem tettem le könyvet, amíg ki nem olvastam), de nem tudtam ráhangolódni. Van aki az olyan könyvet szereti, amiben sok a párbeszéd, na ez megnyerné a tetszését. Kb 80 százalékban párbeszédből
Románul olvastam, nem tudok róla, hogy lenne magyar fordítása.Csodacukrászda, Csodák cukrászdája, Cukrászda csodákkal lenne a magyar megfelelője. Az utolsó értelmileg pontosabb fordítás, bár egy kicsit nehézkes. A Barcelonában ma is létező Escribà cukrászda történetét meséli el. A történetnek ez a része valóságos. Két ember életét ismerjük meg, egyik a cukrászda
Régi papírkönyv, újraolvasása. Valamikor tizennégy és tizennyolc éves korom között olvastam és máig élesen megmaradt, hogy féltem tőle. A cselekményből nem sokra emlékeztem, de az érzés, hogy féltem, nagyon élénken élt bennem. Ezért olvastam újra, hogy kiderítsem, miért, mitől, és ezért kerül be a „hatottak rám” kategóriába. Abban az időben, abban