Attól tartok, kicsit spoileres lesz ez a bejegyzés.
Újraolvasás volt. Tudtam, hogy nagyon kevésre emlékszem a könyvből, de meglepődtem, amikor most olvastam, hogy azok az emlékeim is mennyire pontatlanok, valahogy felszépítettek voltak. És keveredtek a Remarque műveiben olvasottakkal.
A szerelmi történetre emlékeztem természetesen, a többi eltűnt mellette.
Nehéz olvasni Hemingwayt, de letenni sem lehet, ha már elkezdtem.
Sok ebben is a párbeszéd, mint „A folyón át a fák közé„ című könyvben. De nem lesz könnyebb olvasni tőle a könyvet.
Hiábavaló csacsogásnak tűnik szinte az egész. Csacsognak a cimborák az étkezdében, csacsognak a szobatársak és legtöbbet a szerelmesek.
Nekünk kell kihámozni a sok fárasztó csacsogás alatt a meghúzódó tragédiát. Azt, amiről hallgatnak.
Olaszországban tanuló amerikai egyetemista „kerül bele” a háborúba, gondolom önkéntesként, a motivációját nem tudjuk meg.
Teszi a dolgát szenvtelenül, ahová beosztották, megsebesül, kitüntetést kap, embert öl értelmetlenül, szemtanúja, ahogy embert ölnek értelmetlenül. Majd egy visszavonuláskor valami hibát követ el, vagyis csak belesodródik valamibe, amiért az a veszély fenyegeti, hogy halálra ítélik szintén értelmetlenül.
Ha eddig minden csak megtörtént vele, anélkül, hogy igazán jelen lett volna az eseményekben, amikor közelről szembesül az igazságtalansággal és a hatalommal való visszaéléssel, kezébe veszi a sorsát és minden erejét beveti, hogy mentse az életét. Minden erejét s még annál is többet.
Menti az életét és a szerelmét, akivel átéltek már néhány szép, lopott pillanatot, és vár rájuk még néhány.
Ha a háború borzalmaiból, az igazságtalan ítélet elől csak van egy kis esély a menekülésre sötétben, viharban, csónakban, amikor a Sors úgy dönt, hogy egy kézlegyintéssel mindent keresztülhúz, az ellen nincs mit tenni. Sem bátorság, sem tudomány, nem segít. Még az sem, ha megtanulnak imádkozni. Odalesz minden, ami szépet, emberit sikerült átmenteni a háborún.
Ott maradunk a semmiben. A befejezetlenségben.
Nem adok a magam szokásos hasraütéses módszeremmel jegyet most.
Nehéz olvasmány, jó olvasmány, bár ezt már írtam ugyanígy. Hemingway volt az is.
Nem osztályozható.
Nem osztja bőven a mély gondolatokat, egy idézetet azért kiírtam a regényből:
„Kereszténnyé csak vereségben lesz az ember.”
