Szabályos, kerek, kiegyensúlyozott regény.
Annyira, hogy néhány mondat után abba akartam hagyni. Mégsem tettem, mert rokonszenves nekem a szerző abból, amit interjúkban, podcast-ekben láttam.
Végül éppen az vált a könyv erényévé, ami zavart az első mondatoknál. A pontossága, összeszedettsége. Semmi művészi elnagyoltság, egyensúlytalanság.
Márai jutott eszembe, aki különbséget tesz művész és mesterember között. Szerintem a Zarah ebben a felosztásban egy mesterember műve, de annak nagyon jó.
Egy család tragikus sorsával kezdődik, majd az életben maradott leszármazottakéval folytatódik, az egész történelmi eseményekbe ágyazva.
Egyikük a címszereplő, Zarah.
Már úgy tűnik, róla kevesebbet fogunk hallani, mert a gyerekeiben él tovább, de a végére mégis visszakanyarodik a cselekmény hozzá.
Ekkorra már felgyorsulnak az események, egész izgalmassá válik, majd részben rendeződik.
Csak részben.
Az olvasó kap útravalóul azért egy kis bizonytalanságot. Vagy inkább teret, hogy saját fantáziájával válaszolja meg a nyitvahagyott kérdést.
A regény bővelkedik szép tájleírásokban, enteriőr-leírásokban, részletes öltözködés, parfümhasználat bemutatásban. Ez utóbbi különösen tetszik, és annyira Náray kézjegye.
Sok magvas megállapítás, bölcsesség is van, ami mi tagadás, néha picit didaktikus és közhelyes.
Továbbá divattervezők, festők életébe is betekintünk futólag. Megint Náray…
Lehetett volna többet is, de végül két idézetet jegyeztem fel magamnak:
„…a volna ugyanaz, mint a nincsen…”
„Nem mindig jó érzés látni, hogy az embernek igaza van.”
Összefoglalva: tetszett a történet, tetszett a részletes kidolgozás, még akkor is, ha kicsit hosszúra nyúlt tőle a könyv. Valahogy annyira volt részletezve, hogy még ne váljon unalmassá, még éppen eléggé mozgalmas legyen.
Kilencest adok rá, amiből egy pontot azért, mert összhangaban van a szerző munkája azzal, amit vall magáról.
Vagyis 9.
