Újraolvasás volt, szintén év végi téma, szintén véletlenül kiválasztva. Már nem emlékeztem, hogy az év utolsó napjaiban játszódik.
Nagyon lelkesedtem érte az első olvasáskor, igazam volt.
Ezt írtam akkor, két évvel ezelőtt, szintén januárban:
Ó, mennyire jó volt ez a könyv! Bárcsak tartana még!
Idiótákról szól, ahogy Backman mondja, mindenkinek van valami nyavalyája. Sokan megtaláljuk a szereplők nyavalyáiban a miénket.
Sőt, mondhatom, hogy szinte minden szereplőé megvan nekem is.
Minden szereplő én vagyok, mint egy rossz álomban.
Annyira emberi ez az egész! És a humora…
Kiváló vagy Backman!
10
Bár már nem volt meg a meglepetés-faktor, úgyis tudtam élvezni a könyvet.
Jobban tudtam figyelni a szerethető karakterekre. Igazából mind azok, még ha némelyiküknél vastag kéreg fedi is ezt a szerethetőséget.
Azt mondja Backman, idiótákról szól ez a könyv. Pontosan. Rólunk, mindannyiunkról. Erősen magamra ismertem mindegyik idiótában, legyen az nő vagy férfi (amivel ügyesen zsonglőrködik Backman), fiatal vagy öreg.
Rosszul sikerült bankrablással indul, amiből egy még rosszabbul sikerült túszejtés lesz. A végén összeborul a rabló, a lakásbemutató résztvevői, az ügyön dolgozó rendőrök, a bank alkalmazottja, az egyik túsz pszichológusa és az olvasó.
Összeborulunk egy sírós-nevetős, terápiás magunkba nézésre és talán azok az óriási batyuk, amiket mind a hátunkon cipelünk egy kicsit könnyebbek lesznek.
Ma is tízes, Mr. Backman. (Vagy Herr…)
