Nem tudom, fordítják-e ezt az írót magyarra, de kár, ha nem, mert jókat ír.
A román címe a könyvnek: „Mit kezdjek az örökséggel”.
Kényes témákhoz nyúl humorral, de úgy, hogy mégsem komolytalan vagy súlytalan.
Ez a második könyv, amit olvasok tőle, az előző román címe magyarra fordítva (egek, de bonyolult),„Máskor leszek öngyilkos”– így írtam róla 2024-ben:
Viccel az öngyilkosság-témával. És nem is rosszul.
Egy lány öngyilkosságra készül, mindent gondosan kitervel, aztán előre látott-vagy nem látott események jönnek közbe és nem sikerül a terve.
Megír egy csomó búcsúlevelet és fel is adja őket, a címzettek pedig meg is kapják. Jók ezek a levelek, igazat ír bennük.
Mindenkinek a képébe.
Nem is rossz ez a búcsúlevél-ötlet. Persze nem elküldve.
Jó könyv, ha nem is röhögtem fergetegesen minden során, de tetszett, és igen, néhol meg is nevettetett. Na jó, én jobban tudok nevetni a nem-komédián, mint a komédián.
Családi viszonyok, képmutatások, a fiatal nők nyomasztása a férjhezmenés irányába, és az egész a visszájára fordítva.
És egy írónő főszereplő. Ezek rendesen követnek engem.
Tetszett a könyv, a 7-es és 8-as között habozok, legyen 8.
Szóval, 8-as.
És most visszatérve, a “Mit kezdjek az örökséggel” komoly szála az, hogy egy fiatal nő elveszíti a férjét.
És nem, cseppet sem profanizálja a tragédiát. Hanem bemutatja a szereplőket, a történetüket, ez adja a regény humoros oldalát.
Egy nő magas IQ-val, aki kényszeresen számol, egyik diplomát a másik után szerzi, mandolinon és valami furcsa billentyűs hangszeren játszik (gondolom csemballó), öt nyelven beszél, amiből egyik a lengyel, másik a koreai.
De titkolnia kell, mert gyerekkorában Alberta Einsteinnek csúfolták, a férfiak pedig menekülnek tőle.
(Ennél sokkal kevesebbet is titkolni kell, tudom…)
Titkolja, amíg tudja, majd a legváratlanabb pillanatban előbukkan az igazság.
Még egy visszatérő szál az írónő regényeiben a családi hazugságok, képmutatás. De úgy, hogy valaki egyszer csak elveszíti a türelmét és kikiabálja az igazságot.
Óh, mennyire szeretek, legalább regényben, ilyesmivel találkozni!
(Eskü, kedvet kapok kipróbálni…)
A gyászról, a talpraállásról is szól a könyv. És emberekről, akik nem képmutatóak, és a nagy intelligencia-hányadosúak erősen kis hétköznapi tévedéseiről.
És az írónőnek nem teszik a saját neve.
Pontatlan idézések a könyvből:
„Tetszettek a gyógyszerek és az összetevőik komplikált nevei, egyesek olyan dallamosan hangzottak, mint valami vers. „Xilometazolin hidroklorid” – gyönyörűség kimondani.
Túl szépnek találtam az „anxiolitikum” szót ahhoz, hogy ne használjam.”
Nagyon szerethető könyvek. Szeretem a szerző anti-melodramatikusságát.
Meg lehet találni benne a komoly mondanivalót is.
Kilences. Vagyis 9/10
Eredeti címük:
“Mit kezdjek az…” – Ein unmoralisches Sonderangebot
“Máskor leszek…” – Für jede Lösung ein Problem
