Olvasáskor végigkísért két benyomás. Egyik, hogy ezt a könyvet a 2000-es években írták.
A másik, noha tudtam, nem így van, de folyton emlékeztetnem kellett magamat rá: az, hogy ezt egy nő írta.
Meglepetésként ért, amikor utánaolvastam, hogy 1983-ban írta a szerzője. Aki, persze Walter, nem nő.
Attól tűnik mégis mainak, (leszámítva azt, hogy 2-3 éve hallottam róla először), hogy egy rétegtevékenységet mutat be, nagyon részletesen. Igaz, hogy itt fő helyet kap ez a tevékenység, míg más szerzőknél a hátteret szolgáltatja, amibe majd a cselekményt ágyazzák.
A másik, a pszichológiai vonatkozása, a főhős jellemfejlődése.
Megelőzte a korát vagy 40 évvel.
Annyi feszültség van benne, hogy le kellett időnként tegyem. A sakkjátszmák leírása rendkívül izgalmas, még úgy is, hogy nem ismerem ezt a játékot.
Valahogy az egész cselekmény sakklépésekhez hasonlóan van megírva, akkor is, amikor éppen nem a táblán „játszanak”.
A-ból B-be lépnek akkor is.
Sokszor szerettem volna megrázni a főhőst az önsorsrontása miatt, néha a körülötte lévőket is.
Tetszettek a fura, félszeg érzelmi megnyilvánulások, ugyancsak fura, félszeg emberi kapcsolatok, amik valahogy a végére „elhelyezkednek”.
Szokatlan, de mégis motiváló volt nekem a könyv. Az a konok kitartás, ahogy a „hívását” követte (túl enyhe volna ezt álomnak nevezni), és az, ahogy váltogatni tudta az önsorsrontást a kemény munkával.
És, ahogy mégiscsak, bár bizonytalanul, de sikerült nyitni az emberek felé.
Az a kis lépésecske a világot jelentheti.
Másik, ami nagyon szembetűnő nekem: mekkora jelentőségük van a mellékkörülmények- és szereplőknek. Ütnek, anélkül, hogy előtérbe lennének tolva.
Az élet a gyermekotthonban, száraz tényként elmesélve – mintegy felsorolva – egyes ott dolgozók személyisége, a nevelőanya szerepe a történtekben, egy egy játszmabéli ellenfél viselkedése.
És néha mennyit tud használni az, ha legalább nem ártanak.
Nehéz idézni tőle, minden mondata egy röviden megfogalmazott lépés.
Mégis találtam egyet:
„…lassacskán ellazult. A Szovjetunióban volt, ami furcsa hely, de attól a sakk még sakk maradt.”
Azt szeretem benne, hogy a főnevek behelyettesíthetők másokkal.
Otthon nem csak egy hely lehet.
Én tízest adok erre a könyvre. Nagyon jól megírt regénynek tartom.
Még akkor is, ha nehezen bírtam néha a feszültséget, amit keltett bennem.
Lehet, hogy az év könyve lesz számomra.
